Folytonégő kályha

Amikor egy otthont megtervezünk és az alapjaitól építjük fel, nem készen vásároljuk, akkor fordítsunk kellő figyelmet a fűtésrendszer kiépítésére! Mivel hazánk a mérsékelt égövben található, ezért az év felében adott mértékű hőmérsékletpótlásra van szükség, hogy elérjük a lakáson belül a kellemes 20-25 fokot. Ha nincs sok időnk foglalkozni a tüzeléssel, a folytonégő kályha lehet a legjobb megoldás. A nevéből, már sejthető, hogy pontosan mire is képes a tűztér. Az előnye az egyenletes és folyamatos teljesítményben rejlik, amit okosan kihasználva, megfelelő hőszigetelés mellett, az egész otthonunk levegőjét adott szinten tarthatjuk.

A folytonégő kályha az első parázságy megszületése után kezdi el igazán éreztetni a hatását. A laboratóriumi körülmények között, egyetlen megrakással, akár 10 órát is éghet, de aztán a keletkezett parázsról újragyújtható. A valóságban ez 8 óra, ami kiváló teljesítmény, hiszen ha csak ilyen időközönként kell ismételten tenni rá, akkor rengeteg időt spórolhatunk a folytonégő kályha jóvoltából.

Kiemelt figyelmet érdemel a tüzelőanyag, aminek nedvessége legalább 20 % alatt kell legyen. Szinte folyamatosan születnek meg az újabb rendszerek, hiszen a gyártók megállás nélkül fejlesztenek. Itt van példának okáért a légfűtéses kandalló, ami már a tűzrakás pillanatától árasztja a meleget. A hatásának fokozása érdekében, alul és felül szellőzőnyílásokat hoznak létre rajta. A lentin beáramlik a szoba hűvösebb levegője, ami gyorsan felmelegedve, felül kellemes hőmérséklettel érkezik ki.

A légfűtéses kandalló alkalmas arra, hogy több szobát is kiszolgáljon, főként akkor, ha azok a közvetlen közelében találhatóak. Nagyon kellemes hangulatot kelt, már a látványa is és biztosan nem fogunk fázni a közelében. A hagyományos cserépkályhákkal ellentétben, a légfűtéses kandalló a légtér mozgatásának hála, egyenletesen átmelegíti az egész szobát, így aztán annak minden pontján ugyanakkora hőmérsékletet mérhetünk. Minden tekintetben megéri a befektetést a légfűtéses kandalló, ezért ne is várjunk tovább, hanem rendeljük meg!