Megváltam régi sütőmtől, de profi gázszerelő ismerőssel gazdagodtam

Szponzorált tartalom

gázszerelő gázkészülék szerelő

gázszerelő gázkészülék szerelő

Amióta az eszemet tudom a gasztronómia az életem egyik nagyon fontos, ha nem legfontosabb része. Már kiskoromban imádtam nézni anyukámat, ahogyan a konyhában tevékenykedett, és amint elértem azt a kort, már én is mellette dolgozgattam. Apró és primitív műveletekkel kezdtem pályafutásomat, majd rövidesen megtanultam az alapokat és alapvető praktikákat anyu segítségével. Később már magamat képeztem és fejlesztettem, rengeteg internetes forrást olvastam és sok-sok videót néztem, ami gyarapította tudásomat. Szakácsiskolát végeztem és több vendéglátós helyen is megfordultam azóta, mára pedig egy híres pesti étterem konyhájában töltöm mindennapjaimat. Ez történik, ha az ember szorgalmas és mer nagyot álmodni.

Mivel a főzés végigkísér életem minden pillanatában, az otthonom számomra kedvenc része is a konyha. Hiába konkrétan a főzés a munkám, otthon is imádok ezzel foglalatoskodni és nagyon fontosnak tartom még mindig a gyakorlást és az önfejlesztést, így sokat kísérletezek otthonomban is. Szeretett, jó öreg gáztűzhelyem már sok mindenen végig kisért engem. Sokat látott sírni, idegeskedni, szitkozódni, de annál többet nevetni és ugrálni örömömben, amikor sikerrel jártam el egy-egy folyamat végén. Az ő segítségével született meg első szakácskönyvem is, hiszen abban minden receptet rajta kísérleteztem ki és tökéletesítettem. Éppen ezért érintett olyan rosszul, amikor kis berendezésem bedobta a törülközőt és egy nap nem akart tovább működni. Nem tudtam elképzelni sem, mi lesz velem nélküle. Ráadásul, hogy mi lesz velem, ha új sütőt kell vennem, hiszen az rengeteg változást hozna mindennapjaimba, mivel ugyanilyen típust kizárt dolog, hogy találnék még a boltokban, egy teljesen új sütő kezelését megtanulni pedig nem gyerekjáték, időbe telik, mire mindent kitapasztal rajta az ember.

Először majdnem nekiestem megjavításának sajátkezűleg, hiszen nagyon kétségbe voltam esve, azonban ráparancsoltam magamra, hogy inkább ne csináljak semmit hirtelen felindulásból, hiszen a gázszerelés pont egy nagyon nehéz, összetett és veszélyes dolog. Amellett, hogy robbanásveszélyes és mérgező lehet a szivárgó gáz, előfordulhat, hogy nagyobb kárt teszek magában a berendezésben, mint ami előtte fennált, és még ha menthető is lenne a későbbiekben, teljesen kinyírom a gáztűzhelyt.

Kétségbeesett keresésbe kezdtem, mert nem akartam elengedni haldokló gáztűzhelyemet. Olyan összefüggéstelen dolgokat írtam be a keresőbe, mint „gázszerelő gázkészülék szerelő” és „SOS gázszerelő Budapest” és arra vártam, hogy valami isteni csapás során rábukkanok egy csoda szerelőre, aki hirtelen nálam terem és megjavítja készülékemet. Találtam egy ígéretesnek tűnő oldalt, ami vizgazfutesszerelo24.hu névvel fut és ami úgy tűnt, megoldást kínálhat a problémámra. A cég már több, mint 30 éve foglalkozik víz-, gáz-, és fűtésszereléssel, valamint duguláselhárítással is, így jelentős, sok évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Szakembereik folyamatos szakmai továbbképzés alatt állnak, hogy tovább gyarapítsák már meglévő tudásukat, valamint a mindennapok során már szinte minden jellegű szituációval szembe kerültek, így nehéz nekik újat mutatni, vagy olyat, amit ne tudnának könnyedén megoldani. Akár egy órán belüli kiszállást vállalnak nem csak Budapesten, hanem Pest megye egész területén. Ügyfélszolgálatuk pedig 0-24-es, bármikor elérheted őket, ha gondod akadna.

Bizalmat szavaztam a cégnek a megszerzett információk alapján így visszahívást kértem tőlük az oldalukon található űrlapon keresztül, hiszen nem akartam elvenni a szakembereket az igazán SOS megoldást kívánó helyzetek elől. Még aznap megkerestek a megadott elérhetőségeimen és egy gyors időpontegyeztetést követően a délután folyamán kiérkezett hozzám egy szerelő munkatárs. Már az észlelt probléma leírásakor sajnálkozóan nézett rám a munkás, és közölte, hogy nem sok esélyt lát gáztűzhelyem megmentésére, hiszen egy típushibára gyanakszik, amit sajnos még ők sem tudnak megoldani tapasztalt, profi szerelő létükre. Azaz a megoldással nem lenne probléma, inkább csak nem ajánlják, hogy ebbe fektessen az ember pénzt és energiát, hiszen pontosan tudják, hogy a hiba újra fog jelentkezni az alkatrész kicserélése után is. Inkább szorgalmazzák egy új készülék vásárlásást, ezzel megkönnyítve az ember életét és lelkiállapotának egészségét a továbbiakban. Ennek ellenére természetesen alaposan megvizsgálta a készüléket, de legnagyobb csalódottságomra rossz hírrel kellett szolgálnia, hiszen beigazolódott az, amire előzetesen számított.

Itt már nem volt kérdés, hogy sajnos új gáztűzhelyt kell vennem. Nagyon nem örültem a szituációnak, de nem volt más választásom, mint a készülékcsere. Hosszú kutatás után sikerült találnom egy típust, ami talán a legközelebb áll tulajdonságaiban előző gázkészülékemhez, és a szerelő is ezt a márkát ajánlotta nekem. Bár mindenki a villanytűzhelyekre való váltást tanácsolta nekem, én egyszerűen képtelen lennék áttérni az olyan jellegű berendezések használatára, mindenképpen a gázzal működő eszközök mellett szeretnék maradni. Nem azért, mert maradi vagyok, vagy nem haladok a korral, hanem ha az étel minősége forog kockán, inkább egy régimódi készülékre bíznám a dolgot, hogy biztosan minden a helyén menjen. Meg is rendeltem egy oldalról, amely azt ígérte, hogy napokon belül megérkezik hozzám a csomag. Amikor már megbizonyosodtam a futár érkezésének pontos időpontjáról felvettem a kapcsolatot a már jól ismert szerelő céggel, és egy szakember segítségét kértem a szakszerű beszereléshez, hiszen ilyen feladatokat is elvállal a cég.

Ugyanaz a szerelő érkezett ki hozzám, aki a múltkor is segítségemre sietett, és így még aznap beszerelésre került új gáztűzhelyem. A szakember a munkát gyorsan és gondosan látta el, és megnyugtatott, hogy ez a darab egy nagyon megbízható típus, amivel nem sok gondom lesz a későbbiekben. Örült, hogy most valóban a segítségemre lehetett, és a lelkemre kötötte, hogy bármikor hívjam őket újra, ha bármilyen probléma felmerülne.

Azóta is barátkozom az új berendezéssel, de már egyre inkább kezdem kiismerni, és már nem is szitkozódok vele olyan sokat, mint a legelején. Úgy hiszem, sikerülni fog teljesen megbarátkoznunk, és bár sosem fogja átvenni régi, szeretett gáztűzhelyem helyét, becsülettel fog szolgálni még jó pár évig. Egy dologra biztosan jó volt azonban ez a szomorú helyzet, mégpedig arra, hogy soha többet nem kell olyan dolgokra rákeresnem az interneten, mint „gázszerelő gázkészülék szerelő” és társai, hiszen egy megbízható szerelőcsapat ismeretével rendelkezem, akiket bármikor kereshetek ezentúl és akiket bátran fogok ajánlani mindenkinek.